Éljen a király!... De melyik?

Az alábbi történet a Határhercegségek (Border Princes) területén játszódik, de kis átalakítással más, kevésbé fejlett helyszínre is adaptálható. Nem tartalmaz statisztikákat, így más rendszerekkel is egyszerűen lejátszható. Erősségben némileg tapasztalt karaktereknek készült (500+ XP, vagy D&D-ben 3-6. szint), de ügyesebb kezdőknek is lemesélhető.

Mesélő, előbb olvasd át alaposan a szereplők és helyszínek leírását, fejben rakd össze, mi mivel áll kapcsolatban, és mi történhet az események különféle kimenetele során, és persze kitalálhatsz újabb mellékszálakat is. A kaland nem bonyolult, de többféle lefolyása és kimenetele is lehet, ez főként a csapat döntésein múlik majd.

Tipikus alaphelyzet

A karakterek egy karavánhoz csatlakoztak, amely a Feketetűz hágótól Akendorf felé tart. Nem feltétlenül felbérelt őrök, vagy ilyesmi, csak melléjük sodródnak (lehet, hogy menekülnek valaki elől?).

A Komor erdőben (Forest of Gloom) harci színekkel kimázolt goblinok ütnek rajtuk és elszakadnak a karavántól, kis csapatban bújkálnak a túlélőkre vadászó goblinok elől, néha-néha összecsapva velük, míg végül elég messzire távolodnak tőlük, ugyanakkor jól el is tévednek.

Egy kanyargós úton haladnak valamerre az erdő ritkásabb részén át. Az út inkább csak szekérnyom a köves-füves talajon. Váratlanul egy felszerelt ló vágtat ki a következő kanyarból, a hátán egy vérző alakkal. A fickó valamiféle kék-szürke egyenruhát és láncinget visel, két számszeríj lövedék áll ki az oldalából. Már halott. A kanyaron túlról fegyverek csengése és kiáltások hangja szűrődik át az erdőn. Hasonló ruhás alakok harcolnak egymással egy hintó körül, amelynek lovai már döglötten hevernek a földön. A hintóban egy öregember (Callidametes) védelmez kétségbeesetten egy idősebb nőt (Oppia) és egy karonülő csecsemőt (Albertus). Utolsó lehelletével kéri a csapatot, hogy vigyék a gyermeket a Király Kolostorába.

Helyszínek

Seloit (breton/francia módon “szeloá”-nak ejtve): A hercegség legnagyobb települése, kb. 600-an lakják (az Öregvilág minden tájáról, de már túlnyomórészt helyi születésűek). Egy régi, nagyobb város romjain épült és itt-ott javítgatott fallal van körülvéve. A hercegi kastély, ami nem több, mint egy háromemeletes ódon citadella, a város északkeleti részén áll. A város körül megművelt földek és kertek terülnek el, a hely viszonylag nyugodtnak tűnik általában, de a herceg halála miatt komor a hangulat és gyakoriak az összetűzések a két nagy csoport, Albertus és Toxilus hívei között. Az őrség (kb. 40 volt katona és milicista) igyekszik semleges maradni, de sok a bizonytalan köztük is, valószínűleg követnék a kapitányukat, Viktoriát.

A Király Kolostora (vagy Phugar Temploma): Seloit-tól nyugatra 5 mérföldnyire lévő, egy magányos, magas, meredek dombon (Vasmagas a neve) álló romos épület, ahol Phugar rendjének utolsó képviselői élnek Timon Hauer főpap vezetésével. A Phugar nevet egy régi nagy királyról kapta, aki valaha az egész területet uralta, de halála után királysága szétszakadt a marakodó urak és örökösök között. Azóta a királyi koronát és jogart itt őrzik, míg valaki újból nem egyesíti a területeket. Eddig még senki sem merte megtámadni a helyet, hogy elragadja a koronát, tartva attól, hogy ellenfelei szövetségben támadnak rá. Kriptája ősi, nyomasztó hely, ahol koporsókban, vagy csak rongyokba csavarva, mumifikálódva pihennek a régi idők papjai (köztük néhány valódi élőhalottal (múmiák, zombik, stb.), de ők Spharax-nak engedelmeskednek csak és nem fedik fel idő előtt magukat). A kolostoron szakértő szem észreveheti, hogy legalább egyszer már leégett és valamennyire helyre lett állítva.

Õsi kőkör: A Kolostortól nem messze, délre, az erdő mélyén bokrokkal benőtt kőkört elkerülik a helyiek, rossz környéknek tartják, ahol a szél mindenféle dolgokat suttog, amit nem szabad hallania rendes embernek. Spharax itt akarja végrehajtatni a szertartást Phugar főpapjával, akit elraboltat a szolgáival. Phugar valójában egy káoszdémon volt, akinek Spharax áldozatokkal hódolt, hogy fennmaradjon a királysága, de egyszer elmulasztotta leróni az “adót” és a démon a rend szolgáin, a papokon keresztül elveszejtette őt. Az ős-királyt ismeretlen orgyilkos ölte meg, titkos rendje pedig jóságos maszkot öltve született újjá, hogy kivárja az új, kedvező alkalmat álcájuk levetésére. A rend végül elpusztult (boszorkányvadászok fedték fel őket és kifüstölték a helyet), az új beköltözők pedig félreértelmezték az eredetüket.

NPCk

Albertus Carbo: Néhány hónapos csecsemő, Ubria hercegének (Stephanus) egyetlen és jogos örököse, akit nagybátyja akar megölni. Anyja, a hercegné (Oppia) és hűséges tanácsnoka, Callidametes, valamint néhány megbízható szolga és testőr kíséretében menekülnek egy hintón, hogy eljussanak a Király Kolostorába, ahol Phugar rendjének papjai felszentelhetik és uralkodói rangra emelhetik, de Toxilus katonái utólérték őket. Van egy bizonyos rejtett képessége: ha veszélyben érzi magát, anyagtalanná (ethereal) tud válni mindazokkal együtt, akikben ösztönösen megbízik. Képességét annak köszönheti, hogy apja valójában nem a közönséges ember Stephanus, hanem a Seloit romjai közt kóborló élőholt őskirály-mágus, Spharax volt, aki egyszer a herceget megszállva tett erőszakot a hercegnén.

Viktoria Maisel: Seloit városőrségének kapitánya. A város lakosainak érdekeit nézi inkább, bár tud megalkuvó is lenni, csak azt nehezen viselné el, ha rátelepedne valaki, vagy leváltanák. Középkorú, oszlopszerű és -alkatú birodalmi nő. Ha választás elé állítanák, ingadozó lenne és lehet, hogy inkább fegyveresen védené meg a várost, míg rendeződik a helyzet.

Carmela De Bona: Phugar papnője, az elesettek gyámolítója. Fiatal, csinos tileai parasztlány, aki elhivatottnak érezte magát az ős-király nevének szolgálatára (amit tévesen hisz annak; l. ősi kőkör). Amikor régi anyakönyvi iratok között kutatott, rátalált néhány iratra, amit Radoslav Solomiev inkvizítor írt sok évvel ezelőtt az akkori herceghez (Calidorus), hogy tájékoztassa őt a “démonimádó fészek” kifüstöléséről és a túlélők megégetéséről a Vasmagason. A főpap (Eudomius) szerint csak hamisítvány lehet, sosem volt ilyesmi a kolostorban (és tényleg így tudja). A lány a levél felfedezése óta úgy véli, hogy figyelik, kissé paranoiás (Spharax, vagy egy szolgája van a nyomában, nehogy túl sokat fecsegjen, vagy valakit meg tudjon győzni).

Ellenfelek

Toxilus Carbo: Albertus nagybátyja, az elhunyt herceg, Stephanus testvére, aki maga mellé állította a katonaságot és néhány befolyásos személyt, de meg kell ölnie Albertust, hogy a címet elbitorolhassa. Eltunyult fickó, aki gyakran kérkedik lovagló és harci tudományával, utazásaival, de valójában csak henceg. Talpnyalói beszélték tele a fejét azzal, hogy őt illetné inkább a hercegi cím. Bármire képes lenne, ha sarokba szorítva érzi magát, hazudna és gyilkolna is akár (utóbbit persze nem szemtől-szemben, hanem méreggel, amit kis, kioldható fiolákban a gyűrűiben tart). Vannak olyan jogi értelmezések, ami szerint tényleg őt illetné a trón, legalább míg Albertus nagykorúvá válik.

Eckhart Letzel: Birodalmi lovag, aki méltatlanná vált a cím birtoklására, de igazságtalannak érezte a döntést és rátámadt rendtársaira, majd elmenekült, sebesülteket és halottakat hagyva hátra. A Határhercegségekben előbb Stephanus Carbo szolgálatába szegődött, majd Toxilus színre lépésével azonnal átpártolt. Lovagi erények nélküli kegyetlen alak, aki csak a saját boldogulásával törődik és már kezd érlelődni benne a gondolat, hogy Albertus megölése után Toxilust is elteszi láb alól, majd megöli Phugar papjait és elragadja a koronát.

Spharax: A királyságot egyesítő ős-király, aki élőholt szellemként (wraith) létezik és keresi a visszatérés útját. Erre a legjobb lehetősége Albertus születése lehet. Stephanust megszállva hatalma egy részét már átplántálta a csecsemőbe (az éteri képesség), de a végleges eggyéváláshoz emberi, isteni segítségre van szüksége, erre pedig a legjobb ember Phugar rendjének idős főpapja (aki mit sem sejt arról, mire akarják rákényszeríteni). A koronázással egyidőben, a csillagok megfelelő állása alatt tudja csak megszállni végleg a testet.

Spharax már az erdőben figyel. Anyagtalan állapotban őt is észre lehet venni. Nem támad, sőt, mutatja az irányt, hogy merre van a kolostor és akár anyagiasul is a támadók előtt, hogy elriassza őket a csapat nyomából. Neki a csapat sorsa mindegy, csak az a fontos, hogy valaki elvigye a gyereket a kolostorba, hogy aztán ott néhány régi híve éjjel élőholtként elrabolhassa a főpappal együtt és a kőkörhöz vigyék őket.