Planescape - Damerth világa

A világ

A világ egy jó ötszáz mérföld átmérőjű formátlan sziklatömb az éjfekete semmi közepén. Egyesek szerint az Abyss több, mint 600 rétegének valamelyike, mások úgy vélik, hogy a Sötétség Síkjának egy kis elszigetelt darabja. Biztosat senki sem tud. Tény, hogy Sigilhez hasonlóan ez a földdarab is Kapuk sokaságait hordozza magán, habár ezek száma meg sem közelíti a Kapuk Városában találhatókat.

A világ nem védett a külső behatolóktól, így elvileg akár a legnagyobb istenek is végigdúlhatnák - de nem teszik. Nem teszik, mert Sigillel szemben áll és az “aki az ellenségem ellensége, az a barátom” elv alapján inkább kölcsönösen békén hagyják mindaddig, amíg tovább folytatja a sigiliek bosszantását, ami nagyjából azt jelenti, hogy a politikai és a kereskedelmi csatornákon ahol tudnak, keresztbetesznek nekik. Jó fél évezrede, a Lord hatalomra kerülése óta tart ez az állapot - minden érdekelt legtökéletesebb megelégedésére, beleértve a sigilieket is…

A Poklok és az Abyss urai, a baatezuk és a tanar’rik viszont már régóta szövögetik a terveiket a világ meghódítására, de eddig mindig sikerült egymás ellen kijátszani a két félt. Legutóbb alig negyven éve volt egy próbálkozás, de egy Lucas nevű okos ifjú egy kis csalással - és egy helybéli polgárokból verbuvált kalandozócsapat segítségével - elérte, hogy a két fél ugyanabban az időpillanatban érkezett meg - Cythan főtere helyett az egyik mocsár közepébe és ott annak rendje és módja szerint a két sereg kiírtotta egymást. Az ifjú hercegi rangig emelkedett, aztán megöregedett, manapság ő tölti be a Főbíró tisztét. Õt tartják a Síkok egyik legokosabb, legbölcsebb emberének.

Damerth sosem látott havat, fagyot is csak ritkán. A sokszor párás levegő, a köd, a csípős reggeleket követő enyhe nappalok, a hideg - de nem fagyos - éjszakák, az örökké zuhogó, csepergő eső csak a leggyávábbakat riasztja el, a többség már szinte fel sem veszi ezt. Pláne, hogy az építészetet is a maga képére formálta a természet: a házak négy-öt emelet magasak, de a felső szintek szélesebbek, nemritkán összehajolnak, egybeépülnek a szűk, kikövezett utcácskák felett. A tetőkön körben vízelvezető csatornák futnak, amelyek az éltető nedvességet szállítják el mindenhová és nagy, föld alatti ciszternákban gyűlnek össze, vagy Guzdak, a törpeváros, vagy Ziemmadrohust, a drow város csatornáiba futnak bele. Damerth világán senki sem hal szomjan.

A világ saját nappal és holddal is büszkélkedhet - habár oly kicsinyke mindkettő, hogy a többség nem is törődik velük. A nap messze van, fénye alig jut el a felszínre a felhők, a füst vagy a köd miatt. A reggeli hajnalpír, a lenyugvő vörös nap itt ismeretlen fogalom. A helyiek alig veszik észre a napszakok váltakozását az állandó félhomály miatt. Talán csak az tűnik fel a figyelmesebbjének, hogy néha világosabb a homály, néha meg sötétebb. Az fontosabb utcákat jórészt örökégő mágikus lámpások világítják meg, a többi helyen olajlámpák állnak, amelyeket az egyes kerületekben rendszeresen végigjáró lámpamesterek állítgatnak. Az időmérésre a majd’ minden téren álló mechanikus óraszerkezetek szolgálnak.

Felszín

Legnagyobb - és egyetlen - felszíni városa, Cythan, csaknem negyedmillió állandó és majd’ ugyanennyi átutazó, ideiglenes lakossal büszkélkedhet és ezzel a legnagyobb városok egyike az ismert univerzumban.

A városon kívül jóformán semmilyen civilizált életforma nem él a bűzlő posványokkal teli mocsarakban, az ősöreg, göcsörtös, halálos nedveket eregető fákkal teli rengetegekben. És persze ott vannak Elúthiór, a valaha oly csodálatos elf város kísértetjárta romjai is valahol a sűrűben…

Mélyvilág

Guzdak városa a föld alatt terpeszkedik, és habár a törpék csak az általuk lakott barlangokat vallják a városhoz tartozónak, az összes többi elhagyott, sötét, beomlott járat is valaha lakott volt. A legendák szerint egyes járatok messze a világ mélyére nyúlnak és a túloldalán bukkannak ki, de még soha sem akadt senki, aki ezt be tudta volna bizonyítani. A Vadjáratokat - merthogy így hívják a lakatlan területeket - csak kincsvadászok és ércek után kutató törpék járják, de ők sem merészkednek a lakott járatoktól túl messze.

Ziemmadrohust a drow-k, a sötét tündék városa, Guzdaktól nem messze terül el. A két nép jól megfér egymással és a fent lakókkal, csakúgy, mint máshol ősi ellenségeikkel, a tündékkel. Az idő és a helyzet sokmindent megváltoztat. A sötét tündék is a Lord hívei, akit elismertek Lolth-tal egyenrangúnak - és ez ellen furcsamód még az oly szeszélyes Pókistennő sem emelt kifogást.

Az Úr

Eme világ ura Lord Keryas, egy kisebb isten, a Villámok Mágusa, aki a Cythan közepén magasodó meredek, megmászhatatlanul sima, jó ötszáz méter magas sziklatű tetején álló kastélyában él. Õt senki sem látta még fizikai valójában, törvényeit fél évezreddel ezelőtt véste a Törvények Terén álló acéloszlopba, amely azóta is ott áll makulátlan csillogón. Erős mágia óvja, fegyver vagy varázslat kárt nem tehet benne, dacolna még az istenek hatalmával is.

A törvények

A kormányzás a Bírák kezében van, akik a törvényeknek megfelelően, azokra alapozva hozzák meg döntéseiket, utasításaikat. Jól tudják, hogy a Lord törvényeivel ellentétes döntést nem hozhatnak: mindörökre eszükbe véste ezt az kétszáz évvel ezelőtti eset, amikor három Bíró önnön hatalmától eltelve meghozott egy olyan döntést, ami ellentmondott az egyik törvénynek. Pár nap múlva egy muab, egy Szolga érkezett a kastélyból és magával vitte a Bírókat. Soha többé nem hallottak róluk.

Maguk a törvények alapvetően a város és vezetőinek védelmét szolgálják, a lakosságra, vagy az idegenekre kevés szabály vonatkozik. Általánosan igaz, hogy egyetlen börtöncella sincs a városban, akit ilyen jellegű büntetésre ítélnének, az automatikusan a Szolgaketrecbe kerül.

Hétköznapok

Damerth a kereskedők, az utazók és a kutatók igen kedvelt központja, sokuk Sigilnél is előbbrevalónak tartja ezt a világot. Boltok, fogadók, kocsmák lépten-nyomon és mindenütt a legelképesztőbb, nemegyszer máshol egymással véres leszámolásokat folytató, de itt békében megférő fajzatok. A városőrség minimális létszámú, de annál felkészültebb: hétpróbás veteránok a legkülönfélébb síkokról, akikkel csak igen kevesen mernek szembeszállni, elvégre egy Városőrre kezet emelni olyan, mintha a Lordot érte volna bántódás. És a Lord muab-jai mind félisteni hatalommal bírnak…

A város egyik legfontosabb központja a Keryas kastély tövében kialakult, majd’ két mérföld átmérőjű “Ahol Minden Kapható” Piac. És tényleg rászolgált a nevére. Itt nap minden percében nyüzsögnek a különféle fajú eladók és vevők, a kifeszített ponyvák, ideiglenesen felállított standok, a feltérképezhetetlenül kusza ösvények mentén naponta több ezer üzlet köttetik meg, amelynek haszna legtöbbször vagy a teret övező háztömbök kocsmáiban, nyilvánosházaiban - vagy a sikátorok mélyén lapuló rablók zsebében tűnik el. A nyüzsgő tömeg a tolvajok ideális vadászterülete, klánbéli hovatartozástól függetlenül itt mindenkinek szabad a terep. A piacnak saját törvényei vannak, amelyek bár nem írottak, minden idevalósi pontosan tisztában van velük. Az elkapott tolvaj felett a meglopott ítélkezik, akár azonnali halállal is büntetheti. Az az eladó, aki ellopja egy másik eladó áruját, köteles kétszerannyi kártérítést fizetni az ellopott holmi visszaadásán túl. A gyújtogatókat azonnal agyonverik és a rendbontók sem ússzák meg egy kiadós verés nélkül. Az árusok az általuk elfoglalt terület után arányos díjat fizetnek minden hónap első napján. A díjszedőket bántalmazni halálos hiba. A fizetés elmaradása eleinte csak halasztást, később áruelkobzást, vagy végső esetben a Szolgaketrecbe való átkísérést jelenti. A mozgóárusoknak nem kell fizetniük.

A Piac a “szakterülete” a Keresők szektájának. Õk arra specializálódtak, hogy mindent tudjanak a piacról, hogy mi, hol kapható és mennyiért, illetve milyen minőségű és hol érdemesebb esetleg próbálkozni. A tér szélén, a bevezető utcák mentén álldogálnak kuncsaftra várva, vagy a pavilonok között lődörögnek. Ha látják, hogy valaki tanácstalanul nézelődik, esetleg egy olyan dolgot akar megvenni, ami egy utcával lejjebb olcsóbb és jobb minőségű, akkor a segítségére sietnek - attól függően, hogy honnan néz ki több jutalom. Ha a kereskedőnek kedvez, tudja, hogy a felárból kaphat egy kis morzsát, ha a vevőnek, akkor egy olyan eladóhoz viheti, aki rendszeresen lepénzeli, hogy hozzá vigyen mindenkit. Természetesen megfelelő díjazásért bárkit tájékoztatnak a kapható dolgokról, az aktuális árakról és még sok egyébtől - függetlenül attól, hogy éppen melyik kereskedő pénzelte le hamis, vagy nem teljes információk nyújtására. Mindezek ellenére a Keresők egyáltalán nem gazdagok, legalábbis a 95%-uk szegény utcakölyök, vagy utcalány. Minden jövedelmüket le kell adják feletteseiknek és csak alig kapnak vissza belőle valamit. A legfelsőbb szinteken nemritkán olyanok állnak, akik maguk is kereskedők a piacon…

Egy utcával odébb - gyakorlatilag ez a 250 yard hosszú út is tele van árusokkal - található a Szolgaketrec, vagyis a rabszolgapiac. Mindenki idejár, ha új szolgára, ágyasra, netán élelemre van szüksége. Aki ide bekerül, már csak akkor szabadul, ha valaki megveszi. A ketrec egy jó 500 yard átmérőjű acélkupolával és mágikus védelmekkel ellátott zárt tér, ahová csak két alagúton lehet bejutni. Mindkettő térmágiával védett, az egyiken csak befelé, a másikon csak kifelé lehet közlekedni. A belső tér szabályos cikkelyekre van osztva (különválogatva a nőket, gyerekeket, férfiakat, illetve, hogy ki, milyen munkára alkalmas), középen egy kisebb, újabb ketreccel. Itt van az egyetlen kijárat (a bejárat tkp. nem más, mint egy kis szoba egy alagút végén, ahol minden egyes cikkelynek külön egyirányú teleport található). A ketrec mentén járkálnak a Szolgaőrség tagjai, akik sokkoló érintésű korbáccsal és mágikus hatalmukkal szorítják engedelmességre az esetlegesen egymásnak eső rabokat. Más Szolgaőrök, a jellegzetes kék - sárga kaftános Alkuszok kis pódiumokon állva ecsetelik az egyes cikkelyekbe szorított rabok erényeit. Az áraik igen méltányosak és alkudni is lehet, sőt, egyenesen kötelező. Aki nem alkuszik, az illetőnek többé nem adnak el senkit, de legalábbis alaposan meggondolják a dolgot. Egyébként náluk lehet leadni a “megrendeléseket”, ha valaki olyasmire vágyik, ami éppen nincs a ketrecben. Mesélnek egy mágusról, akinek sehogysem akart sikerülni egy megidézés. Megbízott egy Alkuszt, hogy hozzanak neki egy nagyobb baatezut Baator valamelyik poklából, hogy egy kis csalással bebizonyíthassa mágustársainak felvételi alkalmasságát az egyik rendbe. Egy hét múlva mehetett fizetni…

A Scriptorium a város legnagyobb könyv- és irattára. Termek tucatjaiban roskadoznak a poros fóliánsok, tekercsek alatt a hosszú polcsorok. A belépésnek több fokozata van. A nyilvános részlegbe bárki betérhet, aki megfizeti az egy réz belépti díjat. Ez egyetlen terem, ahol főleg történelmi és kitalált könyvek sorakoznak, valamint itt folyik az írás/olvasás oktatása is (egy óra öt réz; nagyjából negyven óra alatt el lehet érni azt a szintet, amiért egy Írás/Olvasás nemfegyveres képzettség jár). A belsőbb termekbe csak Keryas papjai és a Könyvtárosok léphetnek be. A Könyvtárosok nem papok, de velük vetekedő bölcsességgel bírnak. Szigorú, kis létszámú rend, amelynek tagjai életcéljuknak a világ megismerését a könyveken keresztül tűzték ki maguknak. Maguknakvaló, befelé forduló remeték, akik meghúzódnak egy sarokban és teljes figyelmüket az olvasásnak szentelik. Mindegyikük legalább hatvan éves és ha tudásukat áruba bocsátanák - amit soha nem tesznek meg -, valószínűleg nyugodt öregkort biztosítanának maguknak akár még a Mt. Celestia paradicsomában is. A legbelső terem csak a legnagyobb papi méltóságok számára nyílik meg, a bejáratát egy aranysárkány és néhány dracolich őrzi.

Damert fizetőeszközei az arany, az ezüst és a réz, a váltószám közöttük száz. Minden érmét helyben vernek, de a síkok közötti áruforgalom miatt képzett becsüsök mérik meg az idegen érméket és állapítják meg a váltóértéket. Csak a példa kedvéért: egy sigili arany itt alig 0,8 aranyat ér, ugyanakkor egy arcadiai arany két aranyat is megér.

A valóság

Damerth tényleg az Abyss egyik rétege, mégpedig a 310. a sorban. Jellemét tekintve Semleges Gonosz (NE). Némileg kilóg a sorból, mert nincs tanar’ri uralom alatt, de ettől még ugyanolyan - ha nem nagyobb - fontossággal bír a Vérháborúkban. A tanar’rik és a baatezuk szabadon járhatnak e világon, de titokban mindig nyilvántartják a számukat, és egy bizonyos érték fölé nem engedik egyiket sem; a felesleget egyszerűen “lecsípik”…