My Quiet Blacksmith Life in Another World (LN)
1-3
The hero turned his own pommel to face the Demon Queen, displaying the same insignia. “I see. Damn that geezer.”
Eizo, a negyvenes programozó és kizsákmányolt bérrabszolga egy átdolgozott éjszaka után félkómásan hazafelé tartva megmenti egy kóbor macska életét - és egy balesetben elveszíti a sajátját. A macska, ami valójában egy idegen világ istennője, megfigyelője volt, felajánl neki egy új lehetőséget egy fantasy világon. Eizo nem sokat habozik elfogadni ezt: végre békés, nyugodt életet élhet, és azzal foglalkozhat, ami mindig is érdekelte, de sosem volt rá ideje - kovácsmester lesz abban az új, ismeretlen világban, és az istennő által felajánlott képességek is csak ehhez igazodnak.
Új teste jó tíz évvel fiatalabb, új otthona pedig egy vadregényes erdő mélyén megbúvó, jól felszerelt faházikó. Az akklimatizálódás napjai után a környéket felderítve egy nap Eizo egy súlyosan sérült tigrislányt talál, akit hazavisz és ellát. Samya, a magányosan kóborló vadász eleinte meglehetősen bizalmatlan a különös férfival szemben, de aztán felgyógyulva beköltözik hozzá, mint lakótárs (nem úúúgy, bár később az a téma is előkerül) és testőr. Ez utóbbira szükségük is lesz, mivel Eizo kovácsmesteri képességei messze meghaladják a világon megszokott átlagot, és az általa szándékosan gyengére készített darabok is felkeltik bizonyos erők figyelmét, akik aztán mindenképpen találkozni akarnak a titokzatos, zárkózott mesterrel. Van, aki csak rendelni szeretne egy különleges darabot, van, aki a titkaira kíváncsi, és van, aki egyenesen a tanonca szeretne lenni.
Vajon élhet-e még Eizo békés, nyugodt életet egyáltalán?…
“Anywaaay,” I said, “there’s nothing going on between me and Samya right now.”
“Right now?!” Samya exclaimed before Rike even had a chance to speak. A fierce blush bloomed over her cheeks.
Mint azt már tudjuk, a Goodreads értékelések meglehetősen megbízhatatlanok, így egészséges óvatossággal vettem (virtuális) kézbe ezt a könyvet is. A mangáját olvastam egy darabig és tűrhető volt, így nem számítottam különösebben szélsőséges eltérésekre - ami végül be is jött. A könyv olvasmányos, csörgedező tempóban megírt “slice of life isekai” a szokványos stílusból, ami többé-kevésbé felvonultatja a szokványos paneleket (cheat képességek, japán konyhaművészet, könnyed hárem, lassú világformáló erők, fémipari termékek piacának felrobbantása…), de azokat legalább megfelelően és ízlésesen prezentálja. Bár összeségében kiszámítható, azt hiszem, ez adja a báját is, csakúgy, mint az időnként felbukkanó enyhe humor, ami felfrissíti az itt-ott szárazabb szövegrészeket.
A legnagyobb bajom egyébként a könyv jelentős részét adó barkácsolással van. Például fura, hogy a kis késeket mindet kovácsolja, a nagyobb kardokat viszont öntőformában alakítja ki és kovácsolja véglegesre, és igazából csak a cheat képességére odafigyelésen múlik, milyen minőségűek lesznek. Sokkal zavaróbb, hogy az asztalos munkákat mennyire trehányul csinálják: bár használnak csapolásokat és szögeket, pántokat, nincs semmi csiszolás, semmi próbálkozás festésre, vagy lakkozásra, és nem csak ágyat, vagy ajtót építenek így, hanem komplett szobákat is, tetővel és mindennel.
Suddenly, my sense of danger, my survival instincts, and my skills converged at one point, and all the alarm bells in my mind went off at once.
Összességében nem ellenfele a stílus igazi nagyágyúinak (pl. Death March, In Another World with My Smartphone), de tűrhető olvasmány, bár aki over-the-top csatákra, vagy trükkös, fondorlatos intrikákra vágyik, az csalódni fog, és inkább a fenti és más isekai címek között keresgéljen. ★★★☆☆ 3/5
A folytatás már valamivel jobbra sikerült, mint az előző. A könyvben két fő történet van: az első egy nemesi ház örökösödési belháborúja, ami visszakanyarodik az első könyv egy mellék karakteréhez; a második pedig egy ősi elf kard helyreállítása körül forog. Eizo mélyebb slamasztikába kerül, de a képességei persze kihúzzák a bajból, és közben új, életre szóló ismeretségeket is szerez - no meg új vevőket is, akiknek eladhatja a mestermunkáit.
Összességében jobban megírt, fordulatosabb sztori (főleg az első), bár Eizo még mindig elég tompa, ha romantikáról van szó… és van egy-két idegesítő apróság továbbra is. Négy csillagot nem adnék rá, de a háromnál jobb. ★★★☆☆ 3,5/5
Eizo és a három lányka tovább éli békés életét a veszedelmes erdő közepén (és továbbra sem történik köztük semmi…), mígnem egy városbeli útjuk során új taggal bővül családjuk: egy értelmes teherhordó gyíkfélével, aki/ami számos nehéz munkát megkönnyít a számukra. Nyugodt életük csendesen csordogál kovácsolással, kertészkedéssel, és egyéb házimunkákkal, aztán egy nap feltűnik egy démonlány, aki egy különleges kardot szeretne készíttetni, és erről szól a könyv első fele. A folytatásban aztán egy nagyobb megrendelés érkezik kardokra, amelyek majd egy szörnyvadász hadjárathoz kellenek, a(z előző könyvekből már ismert) megbízó pedig kifejezetten szeretné azt is, ha Eizo is velük tartana, minden eshetőségre készen…
[She] was the equivalent of a barrel of gunpowder, hauled into a monster’s lair to blow it to smithereens once and for all.
Valamivel unalmasabb volt, mint a második könyv, főleg az első fele. A dupla fősztori felosztás itt is megmaradt, de az első felén nagyon nehéz átrágnia magát olyasvalakinek, akit eléggé hidegen hagynak a különféle szamurájkard kovácsolási technikák és kifejezések, valamint a kényelmes kocsikészítési trükkök.
A második sztori már érdekesebb és ismét az erdőtől távol játszódik, több az új arc, a cselekmény is jobb, változatosabb, és a második könyv egy fontos szereplője is felbukkan ismét (persze végül ő is csatlakozik a “háremhez”). Ebben a részben pozitívum az is, ahogy bemutatja az átlagos fegyverek és páncélok valósághű elhasználódását, amiket nap mint nap újból meg kell javítani és ki kell kalapálni, valamint hogy milyen logisztikai kihívás egy szimpla 50 fős csapat ellátása és kiszolgálása. Azért vannak továbbra is szájhúzós részek itt is… ★★★☆☆ 3/5