Steven L Kent - Rogue Clone
1: The Clone Republic
Erről csak röviden, mert nem igazán jött be.
Ötszáz évvel a mi időnk után az emberiség uralja az egész Galaxist. A mindent magába foglalő Unified Authority seregeinek derékhadát klónok alkotják, akiket olcsóbb előállítani és kiképezni, mint értékes emberi erőforrásokat pazarolni. Hősünk, Wayson Harris velük nevelkedik egy földi “árvaházban”, és mindig is különlegesnek, furcsának találta magát. Talán ennek “köszönheti”, hogy első állomáshelye egy isten háta mögötti sivatagbolygó, ahol semmi sem történik, és a fegyelem is meglehetősen laza. Aztán felbukkan a környéken egy lázadó tábornok, és az elkerülhetetlen konfliktus előléptetést ér Harris számára, és áthelyezik az egyik leghíresebb admirális vezérhajójára. Újdonsült pártfogója révén kapcsolatba kerül más főtisztekkel is, és lassan kirajzolódik előtte egy, az U.A. egységét és fennhatóságát megrengető terv - egy olyan terv, amiben egy hozzá hasonló “baka” csak egy hibás fogaskerék lehet, akit el kell takarítani az útból…
Az eleje jó, érdekes, és felvázol egy nagyobb ívű, tűrhető katonai sci-fi konfliktust. Aztán mintha elvágták volna, és egy középszerű, kínlódva előrevonagló, lassú és jórészt érdektelen töltelék fejezetekkel megtöltött regényt kapunk, amiben sok-sok oldalon át egyszerűen tényleg nem történik semmi. Harris többnyire puszta szemlélő, aki még a látottakat is rém unalmasan adja elő, és bár látszólag fókuszpontja több eseménynek is, röhejes, mennyire passzívan, ellenállás nélkül sodródik helyszínről-helyszínre, miközben a ranglétrán is kapaszkodik felfelé. A vége, az utolsó pár fejezet csillant meg megint valami érdekességet, de aztán olyan hirtelen véget ér a könyv, hogy keresgélnem kellett, nem maradt-e ki az én példányomból esetleg pár fejezet.
Valami 10 könyvből álló sorozat ez is, de mivel a többi rész GR pontozása is meglehetősen hasonló ehhez, nem valószínű, hogy folytatom majd. ★★☆☆☆ 2/5