Michael-Scott Earle - Death Ship
1: Kill Count
Jay Lucas tengerészgyalogos őrmester két turnust, nyolc évet húzott le Afganisztán hegyei között, és most szeretne egy kicsit megpihenni, ezért hazatér Kentucky-ba, a nagyszülei vidéki házába. De egy idegen elme, egy természetfeletti hatalom, egy AI őt szemelte ki a következő kísérlete alanyának, és elrabolja őt és a testét egybeolvasztja egy nanorészecskékből álló folyékony páncélzattal, hogy az átformált szupertest legyen a világegyetem meghódításához használt akaratának egy manifesztációja, avatárja. De még ő sem számolt azzal, hogy az őrmester, mint minden kopasznyakú, olyan kemény, mint a szög, és az újonnan szerzett erőit egész más célokra szeretné használni…
Calling me an artificial intelligence is like calling your smartphone a pair of tin cans tied together with strings.
Az “AI” célja meglehetősen egyszerű: Jay őrmester, mint az avatárja, egész civilizációkat fog kiírtani, és a lemészárolt ártatlanok lelkei átáramlanak majd az űrhajója magjába, a Lélekkohóba, ahol újratöltik majd az erejét és az energiáját - és ezáltal különféle kiegészítő fejlesztéseket pakolhat magába. Eközben az őrmester teste maga is részesül az energiákból és fejlődik, erősebbé, gyorsabbá, legyőzhetetlenné válik. Évmilliárdokba telt, mire összerakta a tökéletes tervet, és úgy igazgatta a dolgokat az univerzum és Föld múltjában, hogy végül megkapja a számára ideális testet. Mikor végre előállt a helyzet, a világegyetem egy másik sarkába vitte, hogy az ott elsőként kiszemelt és erre a célra tartogatott “feltápolós” civilizációra szabadítsa őt. De az őrmester egy szerencsés véletlennek köszönhetően a legkevésbé sem együttműködő, ráadásul a célbolygó is kihalt időközben, így a terv rögtön a megvalósulás első fázisában megbicsaklik.
Sok idejük nincs töprengeni, mert egy idegen, azonosítatlan űrhajó támad rájuk, és mit sem törődve az életveszéllyel, a makacs őrmester és az önelégült AI egymás kölcsönös zsarolásáig is képesek elmenni, hogy megszerezzék, amit akarnak: az előbbi kaját és vécéidőt, utóbbi pedig azt, hogy az őrmester előbb átmegy arra a hajóra és megöl mindenkit, a lelkeiket meg beleönti a Lélekkohóba…
When you have completed this insignificant and menial task, I will reward your efforts by removing the suit long enough for you to urinate on the bodies of your fallen foes.
Bár a jó őrmester a bőrére nőtt szuperpáncélja segítségével viszonylag simán ketcupot gyárt úgy közel száz rovarfejű roppant dühös idegenből, az AI űrhajó komolyan megsérül, és fény derül egy újabb problémára is: az AI évmilliárdokat töltött szó szerint a nagybetűs Földben lapulva, eközben pedig a univerzum ezen részén teljesen átalakult a technológia és az élet, a korábbi ismeretei elég haszontalanok, a berendezések meg inkompatibilisek. Márpedig záros határidőn belül találniuk kell egy élhető bolygót, vagy űrállomást a közelben.
“Like moments when you’ve been pinned by a hentai tentacle spaceship and its mining laser is drilling you a new asshole?”
Mivel se pénzük, se elég lelkük, hogy érdemben változtassanak a helyzeten, és bár egyikük sem bízik a másikban egy morzsányit sem, kénytelenek együttműködni: megcélozzák a legközelebbi modern helyet, ami egy konfliktus zóna szélén fekszik, hogy Jay zsoldosként elég pénzt és lelket vadásszon, és hogy az AI halálimádata is kielégüljön. Persze már az is rengeteg problémával jár, hogy az idegen nyelveket és szokásokat nem értő földi egyáltalán munkát találjon a nyüzsgő metropoliszban, amit tetéz még az is, hogy az AI rendre félreérthető fordításokat ad az eltorzult gondolkodásmódja miatt.
Technically, I’m telling them you would like to become a cannibal. (…) Soon, all beings will fear you.
Jay végül egy kis szerencsével és egy nagy adag vakmerőséggel szó szerint beverekszi magát a Howling Legion nevű zsoldos bandába, és rögtön készülhet is az első melójára: egy húszfős osztag tagjaként meglepetésszerű rajtaütést hajt végre egy kastély-szerű épületen, hogy elraboljanak onnan egy kiemelt prioritású célszemélyt. Az univerzum ezen sarkában uralkodó Domínium ezernyi rendszert tart acélmarkában, ami számos ellenkezést szül. Legfőbb ellenségük a Heresy nevezetű szervezet, ami terrorista akciókkal tartja rettegésben a Domínium békés lakóit. A biztonsági egységek nem képesek állandóan szemmel tartani és ellenőrizni a trilliónyi lakosságot, ezért számos banda és zsoldoscsapat él meg az olyan megbízásokból, mint ez is.
Persze a meló már az első percekben zátonyra fut, és a könnyűnek ígérkező gyors hit-n-run rajtaütésből egy helyben újrafabrikált terv-szerűség próbál kialakulni, amit eléggé nehezít a sűrűn lakott felhőkarcolókkal teli környék és a megbízó Domínium “nem akarunk ártatlan áldozatokat és súlyos károkat”-hozzáállása is. A célhely védelme nagyon is felkészült minden eshetőségre, de egy dologgal nem számoltak - Jay őrmesterrel…
Sure, on the surface, what I was doing seemed like a terrible idea.
A “csomag” megszerzése volt még a könnyebb talán, mert utána az őrmester igen kellemetlen kutyaszorítóba kerül. Meglehet, hogy információhiány miatt a rossz oldalra keveredett, és a bebörtönzött hercegnő megmentésére igyekvő hős helyett ő csak egy egyszerű rohamosztagos egy galaktikus polgárháborúban, amiről semmit sem tud? A földi problémákban edzett lelkiismeret és egy bosszúszomjas pszí-ikerpár billenti át végül a dilemmán - és ezzel az egész univerzumot a nyakába rántja a menekülése közben. Hogy helyrehozza kezdeti hibáját, egy életveszélyes küldetésre indul, hogy meggyőzze új szövetségeseit a hasznosságáról - és nem mellesleg így még több rosszfiút belezhet ki a lelkeikért…
This is excellent, Avatar. You’ve made so much noise I’m sure you have summoned a whole new batch of guards you’ll be required to kill.
Előbb a Star Justice-sorozat 8. könyvébe kezdtem bele igazából, és ez még hátrébb volt a sorban, de a Shadow Eagle annyira gyengén indított, hogy a fele előtt félreraktam kicsit, és pár könnyed LN legyűrése után inkább ezt vettem elő. A címlap is kellően bizalomgerjesztő volt aziránt, hogy nem egy papuccsá lealázott embertigrist, hanem egy igazi űrkommandóst kapok, és nem is kellett csalatkoznom: Jay őrmester a kezdeti botladozások után hamar magára talál ebben az új, idegen környezetben, és bár kapcsolata az AI űrhajóval nem éppen felhőtlen, pont a köztük lévő kisebb-nagyobb súrlódások és beszólogatások teszik érdekessé az egészet. Jay még a szuper páncélját magára öltve sem legyőzhetetlen, és az ellenfelek sem (mindig) hülye mook-ok, akik mit sem tudnak a hadviselésről.
Emellett a könyv is elég hosszú, a leghosszabb Earle regény eddig, ami a kezembe került (a Triple Threat-et kivéve, persze, de az három könyv egyben), talán két-három szokványos könyv kijönne belőle, mégsem ül le, mindig történik valami, még úgy is, hogy az őrmester az AI minden noszogatásra ellenére sem hajlandó lemészárolni bárkit, ha létezik valami más megoldás az ártalmatlanításukra. Persze a szükség törvényt bont, és Jay időnként elgondolkozik azon, vajon mikor jön el az a pillanat, amikor az AI bábjává válik - és hogy észre fogja-e venni egyáltalán… ★★★★☆ 4/5
And, hey, if a pair of gorgeous twin princesses ask you to help them save the galaxy, you can’t say no.
2: Double Kill
Now, I was an intergalactic criminal who’d first kidnapped and then rescued a space princess, busted her hard-as-nails sister out of an asteroid prison, and together we conducted a bunch of military strikes against the evil Galactic Empire known as the Dominion.
Miután a szuperpáncéllal egyesült Jay őrmester az első könyvben belátja naív tévedését és a jó oldalra áll - no meg a két megmentett hercegnőnek sem lehet nemet mondani -, a Domínium zsarnoksága elleni szórványos és elég erőtlen lázadás fordulóponthoz érkezik. Az őrmester, Kira és Myrin a malíciózus - és továbbra is vérszomjas, de már sokkal nyugodtabb - MI irányította csodahajóval bejárják az elnyomott zónák határait gyengén őrzött adattárakat keresve, feltörve és kifosztva, hogy a megszerzett információkkal megalapozzák egy nagyobb művelet terveit.
A legutolsó adatrablás során aztán fény derül a Domínium egy szupertitkos tervére: egy eldugott, jelentéktelen bolygón egy olyan kutatóbázis működik, ami rövid időn belül készen áll genetikailag felturbózott szuperkatonák hadrendbe állítására. Az éppen csak erőre kapó lázadás számára valószínűleg végzetes lenne ennek bekövetkezte, és mivel nincs más bevethető egység a közelben, a trió - a megérdemelt szabadságukat elhalasztva - azonnal a bolygó felé indul.
The minimum survival distance from an explosion of this estimated size is five miles. Allow me to provide a countdown timer and distance measurement for dramatic effect.
Természetesen semmi nem megy olyan simán. Bár a bejutás a bázisra és az adathalászat viszonylag könnyen sikerül - talán túl könnyen is, mint később kiderül -, belekeverednek a Domínium és a bolygó őslakosai(?) közötti háborúba. Csak egy bökkenő van ezzel: az adatok szerint a bolygónak semmiféle értelmes lakosságának nem szabadna lennie. Jaynek és társainak szövetkeznie kell a genetikai selejtek idegenül szépséges törzsfőnökével, hogy a félig lerombolt Vérkapun átkelve elnyerjék a bolygó isteneinek tekintett óriások bizalmát és támogatását a Sárkánykirálynő rémuralma ellen…
Perhaps you should ask her for a reward. Isn’t that what heroes do? Go places, kill things, get loot.
Elszálltabb, mint az első rész, de akcióban és beszólásokban itt sincs hiány. A könyv második felében felbukkanó misztikus vonal nekem nem hiányzott annyira, viszont a korábbi MI-hajókra és avatárokra utaló elszórt jelek (valamint Seymour makacs terelése a témában) érdekesek lehetnek még. Emellett ez már hangsúlyosabban “harem” tartalmú, akit ez zavar, inkább bele se kezdjen. Egy könyv van még hátra a sorozatból, hamarosan arra is sort kerítek, addig is ez egy ★★★★☆ 4/5.
3: Burst Mode
Surrounded by a menagerie of astronomically wealthy businessmen, politicians, and heirs, I felt as out of place as a pack of wolves in a posh kennel filled with purebred toy poodles.
Jay és háre… társai a Koroshi bolygón történtek után jól megérdemelt vakációjukat töltik az Eraka luxus-csillaghajó fedélzetén, amikor ismeretlen támadók megrongálják a burkolatot, veszélybe sodorva a hajón utazó ultragazdag csilliárdosok életét. Az őrmester, sikeresen leplezve kilétét, megoldja valahogy a helyzetet, de még komolyabb csávába kerülnek: a hajón zárlat lép életbe a következő űrkikötő eléréséig, és mivel fennáll a veszélye, hogy egy alaposabb biztonsági ellenőrzésen megbuknának, ezért valahogy meg kell lógniuk a fedélzetről még a kikötés előtt. Ha csak róluk lenne szó, még talán menne is a dolog, de Seymour, az MI hajó is ott várakozik egy dokkban (természetesen luxus kényeztetésen átesve), amit/akit szintén ki kellen hozniuk.
The instant I left the relative safety of the enemy vessel I tumbled like a rag doll tossed down the stairs by King Kong in the middle of a steroid rage.
Kapóra jön egy ismeretlen megbízó felbukkanása, aki igen jelentős összeget áldozna arra, ha ő is feltűnés nélkül leléphetne a hajóról. A célbolygó viszont nem biztonságot, hanem további veszélyeket rejt: egy idegen, állítólag rég kihalt faj egy egész űrállomás kiírtásától sem riad vissza, hogy megszerezzen egy bizonyos “Istennőt”, aki majd beindítja a hipertér különös és idegen erőit használó végső, az univerzumot elpusztító fegyverét.
The place looked like someone had thrown a few dozen people into an industrial strength wood chipper. The walls, floor, and ceiling were splattered with enough blood to make Jackson Pollock proud, and clots of tissue and bone clung to every surface.
Egy ekkora mozgolódás persze nem kerüli el a Domínium figyelmét sem, és a felvonultatott erőik kétséget sem hagynak afelől, hogy egyszer és mindenkorra pontot akarnak tenni a létüket fenyegető minden veszélyre - beleértve az ügybe belekeveredett Heresy-t is. De a hipertérben ott rejtőznek azok a dolgok is, amik időtlen idők óta várják már, hogy visszatérhessenek, és nem szalasztják el ezt a lehetőséget…
Remember this. Remember how this feels and come back to this moment in every fight from now on. This is an Avatar I can be proud of. This is why I took you and made you mine.
A sorozatban ez volt a legjobb rész eddig, simán ★★★★★ 5/5. Earle a legjobbját hozza, a mondatai mind pattognak és sziporkáznak (válogatnom kellett a legjobbakból is, minden fejezetben volt tucatnyi idézhető), a száguldó történet az elejétől a végéig akciódús, és tocsog az idegen testnedvekben és széthasított végtagokban. A hárem is új taggal bővül, bár ez az érkező néha még Jay-nek is túl idegen… Az őrmester amúgy ismét kemény, mint a vidia, egymaga elviszi a hátán az egészet, és mellékesen megmenti közben az univerzumot is.
Mivel a sztori még nincs lezárva, várható a folytatás, bár azt nem tudni, mikor lesz belőle valami.