John Campbell - Az elveszett flotta (The Lost Fleet)

1-3: Rendíthetetlen, Vakmerő, Merész (Dauntless, Fearless, Courageous)

Rendíthetetlen - Vakmerő - Merész

Több, mint egy évszázada gyűri már egymást a Szövetség és a Szindikátus a galaxis egy nagyobb szegmensében. A szövetségi flotta csapdába esik mélyen a szindikátusi űr mélyén és a biztos megsemmisülés vár rá… A flotta parancsnoka azonban egy utolsó parancsával megbízza a legendás Jack “Black” Geary kapitányt, hogy kövessen el mindent a flotta hazajuttatására. Geary-t már száz éve halottnak hitték, legendás helytállása példaképül szolgált az utána következő nemzedékek kapitányainak, így annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor sodródó, meghibásodott mentőkabinját nem sokkal korábban kihalászták az űr sötétjéből. Geary nehezen bírkózik meg a hirtelen rászakadt felelősséggel, de a hazajutás érdekében minden tudását latba vetve veszélyes macska-egér játszmába kezd a szindikátusi erőkkel. Döbbenten kell tapasztalja azonban az eltelt évszázadban mennyit felejtettek a hadművészetek tudományából, az űrcsaták gyakorlatilag a régi hősi eszmények mintájára fej-fej elleni küzdelemmé degradálódtak, ahol a hősies helytállás és a bátor harci szellem többet ér, mint a stratégia. És mindezt Geary a saját legendája félreértelmezésének köszönheti… A kapitányt eleinte szinte élő szenteknek kijáró rajongás övezi, akit az ősiek küldtek a flotta megmentésére, aztán régimódi módszerei nem kevés ellenérzést váltanak ki a sajátjain belül is, annak ellenére is, hogy megfordítja és a szövetségi flotta kezébe veszi a kezdeményezést fényes győzelmei során. Nem csak a szindikátusiakkal, hanem belső árulással és főtisztjei ármánykodásaival is meg kell küzdenie, és egyre inkább úgy érzi, nagyon kevés választja már csak el attól, hogy tényleg “Black” Geary, a legendás alak váljon belőle. Még ijesztőbb azonban, hogy miközben csaták során verekszi át magát a szindikátusi űrön, egyre több jel utal arra, hogy egy harmadik, idegen faj felfoghatatlan játszmája a két tábor egymásnak ugrasztása, és hogy a végcél talán a teljes emberiség kipusztítása lehet…

A Jack Campbell írói álnév John G. Henry nyugalmazott flottatisztet takarja, aki az apai hagyományokat követve szolgált a flottánál. Leszerelése után kezdett katonai témájú regényeket írni, az Elveszett flotta az egyik legismertebb sorozata, amely már egész univerzummá bővült és közel 20 könyvet foglal magába.

Mint katonai sci-fi, nem okoz csalódást. Bár van hiperugrás és féregjárat, igyekszik megőrizni a tudományos jelleget azzal, hogy a naprendszereken belüli csatákban komoly szerepe jut a relativitásnak, a tömegek tehetetlenségének és a fény sebességének, és az ezekkel járó érzékelési pontatlanságoknak és időeltolódásoknak. A stratégiai rész maga kissé nehezen követhető néha a többfelé szakadó egységcsoportok narrálása miatt, de érzékelhetők a másodpercenként több tízezer kilométeres sebességgel egymás felé elfogópályákon száguldó erők és érzékelési korrekciók, a “ki pislog először”-játszmák feszültségei. Az elfeledett taktikák és formációk nem csak műszavakként vannak jelen, az író próbálja értékelhető tartalommal és magyarázattal is megtölteni őket a szereplők szemén keresztül, így hihető a szindikátusiak első időszakban tanúsított, a túlerejüknek ellentmondó “bénasága”, és a későbbi lassú alkalmazkodásuk is.

A könyvek kevésbé sikerült részei azok, amikor az ezen kívüli részek zajlanak, és ezekből elég sok van. Bár a főtisztek közötti viták és a belső ármánykodás (majd később a nyílt lázadás) hasznosak a sztori szempontjából, néhol kínosan megmosolyogtató több szereplő “egyélű” csökönyössége. Ezek közül is a könyvek másik főszereplője, Rione társelnöknő viszi a prímet, akiből az idők során az egyik legellenszenvesebb és legunalmasabb karakter lesz (úgy olvastam, a vele és Desjani parancsnokkal kapcsolatos kvázi-háromszög a negyedik könyvben oldódik majd meg végre).

Az időnként felbukkanó “idegen” vonal elég ritkás és szinte végig a háttérben marad, csupán sejtetések és feltételezések kiinduló pontjai, a későbbi könyvekben ennek majd fontosabb szerep jut.

Összességében tisztességesen megírt könyvek, nem kifejezetten kiemelkedők, de nem is rosszak. Az első kettő nálam ★★★☆☆ 3/5, a harmadik ★★★★☆ 4/5. Remélem, a Gabo még kiadja a folytatásokat, ha már belekezdett, a harmadik könyv vége egy hatalmas cliffhanger.