Hiroshi Yamamoto
The Stories of Ibis
Valamikor több száz évvel a robotok lázadása után egy fiatalember töri át magát egy város romjain, de egy különös szépségű, kecses robotba botlik, ami (aki?) játszi könnyedtséggel legyőzi őt és elviszi egy robot-településre. Hősünk, a Storyteller már felkészül mindenre, kínzásra, orvosi kísérletekre, hipno-befolyásolásra, de a gyönyörű robot, Ibis ehelyett történeteket, meséket kezd el mondani neki sorban, és a Storyteller, mint az emberiség utolsó megmaradt kolóniái között utazó mesemondó és hírvivő, észrevétlenül is beleesik a mesék misztikumába. A fikciós történetekből lassan, apránként felépül a múlt, az emberiség és a valódi mesterséges intelligenciák, a TAI-k kapcsolata, az emberiség pszichológiája és korlátai, a robotok felbukkanása, és mikor kiderül a súlyos igazság a múltról, a valódi történelemről, a Storyteller sem képes elrejteni döbbenetét. Végül pedig megérti, Ibis miért választotta ki őt és miért mondja el neki ezeket a meséket…
Nem vagyok annyira sci-fi rajongó, de ez nagyon tetszett. A mesék az elején látszólag nem függenek össze és a köztük lévő átkötő beszélgetések Ibis és a Storyteller között csak lassan vezetnek át a vaskos könyv második felére, ahol már a valódi történetek is felbukkannak és végül meghallgatjuk Ibis igaz meséjét is. Az író elég egyedien megkerülte a hasonló robotos/AI-s történetek csapdáit, a teremtője ellen lázadó gép tipikus sémáit és most először (mondom, nem vagyok nagy sci-fis) olvastam olyan nézőpontot a robotok lehetséges gondolkozásmódjától és viselkedéséről, ami egészen életszerűnek tűnt - már ha lehet “életnek” nevezni az imaginárius térre, a jelenlét különböző rétegeire (a három Layer), és egyedi asszociációs metaforákra, az emberiség általuk logikailag, érzelemmentesen generált pszichológiai profiljára alapuló létezésüket (pl. a saját nyelvük, az “i”, elképesztően hangulatosan van leképezve mondatokra és kifejezésekre).
A könyv első fele uncsibb, szétesőbb, de a közepétől megváltozik és a korábbi történetek is új értelmet nyernek. A végén lévő csavart, a valódi történelmet nagyjából pár mondattal előtte sejtettem csak meg, egész más járt a fejemben a megoldásra, szóval elég jól bejött a fordulat. Összességében élvezetes, jól megírt, könnyen olvasható regény, szerintem érdemes lenne kiadni itthon is (pl. az Ad Astra, vagy az Agave profiljába abszolút jól beleillene). ★★★★☆ 4/5
U.i.: A.E. van Vogt “vájtszemű” rajongói hamar kiszúrhatják Ibis nevének eredetét (én mondjuk csak ebből a regényből tudtam meg a kapcsolatot), de a csavar ettől még üthet.
Amúgy a novellák jó része korábban külön-külön már megjelent és a regényre lettek újra egybeírva, az eleje ezért tűnhet lassabbnak, de a bő második fele teljesen új anyag.
Ja, és majdnem elfelejtkeztem róla: a “klaatu barada nikto” poén persze itt is meg van (több történetben is), és vannak kis utalások egyéb popkult dolgokra is (pl. Star Trek).