Dan Abnett - Gaunt Szellemei (Gaunt's Ghosts)
14 - A hadúr (The Warmaster)
A 14. Gaunt szellemei regény ott folytatódik, ahol az előző, a Megváltás véget ért: a Szellemek úton vannak következő állomáshelyükre, amikor egy hiperűr baleset(?) éri őket, ami időtorzulással jár, így mikor a sérült hajóval végül elevickélnek az Urdesh-re, meglepetten szembesülnek azzal, hogy már halottnak hitték őket. A Sabbat Világok felszabadítására indított hadjárat még mindig tombol és a birodalmi hadvezetés azon munkálkodik, hogy tovább mélyítse az éket a Káosz erői között, nem túl hatékonyan. A Szellemek pihenőt kapnak a vonalak mögött, de a nyugalom nem tart soká: Sek arkón mindennél körmönfontabb akciót indít a főerők ellen és a tábornokok, élükön a furcsán viselkedő hadúrral, csak a tanithiak utcai harcokban edzett tapasztalatában bízhatnak, miközben az előléptetett Gauntnak is meg kell vívnia a harcát a vezérkar elégedetlenkedő köreivel…
Ki kell mondani: ez a leggyengébb regény a sorozat eddigi részei közül. A szerteágazó, több szálon futó, több szereplő szemszögéből mutatott cselekmény széttördeli az amúgy sem túl acélos főszálat, a végére bedobott “wtf” jelenetek meg inkább csak elégedetlen ürességet és fejcsóválást váltanak ki, amit csak kevéssé egyensúlyoznak az inkább a könyv második felében zajló hadi események. A háború puszta nyersessége, amihez annyira ért Abnett és ami megalapozta a sorozat hírnevét, alig bukkan fel, jóval több lett a mindfuck misztikum. Sok a hiba is: Gaunt kibernetikus szemeiről nem egyszer megfeledkezik, a fiú-lány észrevétlenség meg két szereplő esetén is több, mint fura (elég hihetetlen, hogy egyszer sem estek át orvosi vizsgálaton legalább az ezredbe kerüléskor). A felbukkanó (és többnyire hamar véget is érő) új szereplők is eléggé egysíkúak, hiányzik belőlük az a mélység, ami elegendő indokot adna a cselekedeteiknek. A legnagyobb hiba viszont, hogy a könyv egyszerűen befejezetlen. Az utolsó pár oldalon olyan események történnek pár mondatban, amelyek ezernyi kérdést hagynak nyitva, miközben az eddigi könyvek azért önállóan is megállták a helyüket.
Sajnos a magyar fordítás is gyengébb, mint volt (lehet nem kellett volna több ember kezébe adni?) és a szöveggondozásban is sok a hiba, elsősorban a gondolatjelek környékén. A fordításban pedig a “militáns parancsnok” egyszerűen megbocsáthatatlan…
Kár érte, ez a könyv nálam így csak ★★☆☆☆ 2/5.
15 - Anarch
Közvetlen folytatása az előzőnek és egyben időrendben a legutolsó könyv is a sorozatból. Valahogy érződik is, hogy nagy durranást akart lezárásként, vagy talán a kiadó miatt döntött úgy, hogy kettévágja az utolsó regényt, az első felét pedig felhabosítja valamivel. Ez a könyv végülis jobb lett, de szerintem így sem ér fel a korábbiakkal. Ami lent történik a Szellemek szállásán, túl sok és túl idegen az egész sorozat hangulatától (valamint ismét a Gárda hihetetlen felületességről árulkodik). Persze megint nem maradhatott el az ismerős abnetti lezárás, amikor szinte az utolsó oldalakon dőlnek dugába az Ellenség évtizedeken át szőtt, elképesztően fondorlatos tervei…
A folytatás magjai ott vannak a lezárásban (a Sas-kövek sorsa és mibenléte, Milo visszatérése, a Szellemek új szerepe, stb.), de a Tanithi Első valószínűleg sosem fogja kiheverni azt, ami ebben a két könyvben történt, még Gaunt az ezred megmentésére vonatkozó terve ellenére sem. Ez pedig másféle történeteket fog jelenteni, amire nem biztos, hogy befizetek… ★★★☆☆ 3/5